És itt van a várva-várt 1. fejezet. Nem olyan jó mint amilyet vártatok, de a tanár folyton felszólított és úgy nem olyan könnyű...
Na de azért remélem még lesz aki olvassa. =)
1. fejezet
Ez zöld!
- Ah, végre! – ugrottam ki a kocsiból megkönnyebbülve.
Ez a hosszú út volt életem egyik legborzalmasabb élménye. Nem elég, hogy egész úton béna utazódalokat énekeltek, de Max még egy üdítőt sem bír kibontani anélkül, hogy szét ne fröcskölje, és ne ragadjon az egész autó. Ráadásul alig fértünk el, mert Justin babáit nem lehetett a csomagtartóba tenni, így még az is a hátsó ülésre jött hozzánk. És ha mindez nem lett volna elég, a benzinkútnál az összes bőröndöt ki kellett pakolni, hogy megtaláljuk anyáét és le tudja cserélni a cipőjét, mert valaki kutyája épp ott könnyített magán, ahova anya lépett. Bár ő ezt is próbálta pozitívan felfogni: legalább szerencséje lesz.
De amikor kiszálltam sem fogadott jobb látvány. Körülöttem mindenhol fa volt, és előttem egy… tó?! Hogy kerülök én egy tóhoz?!
Áááá már értem! A parkba jöttünk! De miért jöttünk volna a parkba? Itt fogjuk tölteni a nyarat? Legalább itt van a házunk nem messze.
- Gondolom, most ki fogsz akadni – lépett mellém Justin.
- Miért akadnék? – vontam fel a szemöldököm. – Bármikor hazamehetek, itt van egy köpésre.
- Te meg miről beszélsz?
- Hát arról, hogy mivel nem lakunk messze a parktól könnyen hazajuthatok, ha akarok. Pff és még te vagy az okosabb? – kérdeztem fölényesen.
- Alex az út innen több óra hazáig! Na, most ki az okos? – próbált visszavágni.
- Miért melyik parkba jöttünk?
- Parkba? Alex ezt a nyaralót mi béreltük ki.
- Milyen nyaralót? – kérdeztem meglepetten és egy kicsit már idegesen.
Egyszer sem kérdeztem, hogy hova fogunk menni nyaralni. Csak annyit tudtam, hogy büntetésből már semmiképpen sem úszhatom meg, hogy menjek.
Justin megfogta a vállam, és egy egyszerű mozdulattal megfordított.
A hátam mögött egy kis ház volt. Kívülről fa borította, de ha jól láttam belül már rendes falak voltak. Az udvaron egy abroncshinta volt egy magas fára kötve, amin Max himbálózott. A tónál volt egy kis móló, és mellette egy motorcsónak.
Ez még elviselhető lett volna, de a ház, és a tó körül is minden zöld volt. Fák, bokrok, és egyéb növények, amiktől a hideg kirázott.
- Kellemes nyarat! – mondta Justin gúnyosan.
Pánikomban automatikusan a pálcámért nyúltam a csizmámba, de a bátyám lefogta a kezem.
- Hohó, álljunk csak meg! Nem varázsolhatod el magad innen! Apa megtiltotta a hoppantást, én pedig nem fogom hagyni, hogy tönkretedd a nyarunkat mikor még el se kezdődött! – hadarta szinte levegővétel nélkül.
- Engedj el! Nem kényszeríthettek arra, hogy itt maradjak! Ez zöld! – próbáltam kiszabadítani a kezem, nem sok sikerrel. Végül úgy döntöttem nem ellenkezek tovább.
- Jól van, nem fogok semmi meggondolatlan dolgot csinálni – ígértem, mire végre elengedett.
- Azt ajánlom is! – fenyegetőzött.
- Különben? – fontan össze a karom a mellem előtt.
Farkasszemet néztem vele, ő pedig kb. fél percig tudta állni.
- Ááá! – nyögött fel és elkezdte dörzsölgetni a szemét, én pedig jót nevettem rajta.
- Csak sok itt a pollen. Irritálja a szemem, ezért nem bírtam – magyarázkodott.
- Persze… a pollen – gúnyolódtam. – Lásd be bátyuskám nem bírod ki fél percnél továbbpislogás nélkül.
Elindultam felfedezni a házat, meg sem várva a reakcióját. Pedig vicces lett volna, ahogyan próbál magyarázkodni, különböző tudományos érvekkel.
- Mondtam, hogy sok a pollen! – kiáltotta még utánam.
Megmosolyogtam és felszökelltem a lépcsőn.
A ház belülről nem volt olyan szörnyű, mint kívülről. Ahogy beértem volt egy nappali szerűség, meleg narancsszínű, benne egy asztallal, ami fából volt. Onnan egy boltív vezetett a konyhába. A nappaliból pedig egy szép fa lépcső vezetett fel az emeletre. Láttam még egy ajtót, gondolom az a fürdőszoba.
Anya épp az asztalra tett egy terítőt, de mikor meglátott felém fordult.
- Nem is olyan rossz ugye? – mutatott körbe.
- Persze… leszámítva a sarat, a tavat, a bogarakat, a sok fát, és ezt a fura szagot – legyeztem az orrom előtt.
- Alex ezt hívják friss levegőnek – világosított fel.
- Ah, ez egyre rosszabb! – nyafogtam majd felsiettem az emeletre.
Bogarak, fák s friss levegő?! Nekem megfelel az otthoni benzin és szmog illata!
Az emelet sem volt túl rémes. A lábam alatt egy kicsit nyikorgott a fapadló. A lépcső egy keskeny kis folyosóra vezetett, aminek az egyik oldalán volt két ajtó, és a másikon is, a végén pedig még egy. A folyosó krémszínű volt, de ha besütött a nap, akkor citromsárgának látszott. Az ajtóknak sötétbarna színük volt.
Benyitottam, bal oldalt a második szobába. Kezdhettem volna az elsővel is, de az túl szabályos lett volna, ha sorba megyek.
Abban a szobában apa volt, épp a bőröndjét pakolta ki.
Szerencsére! Így legalább nem kell körbejárnom a házat, hogy megtaláljam az én szobám.
- Szia Kicsim – köszönt mosolyogva.
- Szia – köszöntem vissza, majd beljebb léptem.
Nem volt valami nagy szoba. A falak itt is olyan színűek voltak, mint a folyosón, csak itt egy árnyalattal sötétebb. Szinte az egész szobát betöltötte a nagy franciaágy, valami, amiről fogalmam sem volt, hogy mi - de nagy volt fogókkal - és az éjjeliszekrény, az ágy két oldalán.
- Eltévedtél? – kérdezte mosolyogva.
- Ez… ez mi? – mutattam arra a nagy valamire.
- Ez egy szekrénysor.
- Tisztára, mint az őskorban! Hagy menjek haza! – próbálkoztam bár tudtam, hogy sikertelen lesz.
- Felejtsd el! Azután, a kis trükköd után, pedig főleg! – jött a már várt reakció.
- De nem is sikerült! – ellenkeztem.
- Menj és pakolj ki! – utasított, félbeszakítva a vitánkat.
Engedelmesen kimentem, de azért még dühösen becsaptam az ajtót.
A lépcsőn épp Harper jött felfelé, meggörnyedve egy tucat bőrönddel a kezében, amik eléggé nehéznek tűntek. Köztük felfedeztem az enyéimet is.
Ettől eltűnt a haragom. Legalább nem nekem kell cipekednem velük.
- Á Harper kösz hogy hozod a cuccom! De melyik lehet a mi szobánk? – tűnődtem hátat fordítva neki.
Egy nagy puffanást hallottam, amiért újra megfordultam.
Az összes bőrönd a földön hevert szanaszét, Harper pedig nehézkesen próbált felállni.
- Ne most pihenj! Ki kell találnunk melyik a mi szobánk! – dorgáltam. – Hogy lehetsz ennyire lusta!?
- Én vagyok a lusta?! – kérdezett vissza, amit én máshogy értelmeztem.
- Örülök, hogy be tudod ismerni a hibáidat. Tudod, egyes embereknek ez nem megy… - mondtam megértőm, kezemet a vállára téve. Harper értetlenül nézett rám. - Na de mindegy! Akkor most menjünk a szobánkba – indultam el az első ajtó felé.
- Másik – igazított útba barátnőm.
- Én is úgy értettem – fordultam meg hirtelen, és benyitottam a szobába.
Ennek egy kicsit sötétlilás színe volt, de napfényben világosabb. Két egyszemélyes ágy volt benne, mellettük egy-egy éjjeliszekrény. Volt még egy asztal, és nekünk is volt egy szekrénysorunk. Az ágyon a falakhoz illő lilás ágynemű volt. A párnák sötétek a takaró világos.
Nem is olyan rossz!
- Nehogy segíts! – esett be Harper az ajtón a bőröndökkel.
- Ó ne aggódj nem állt szándékomban – nyugtattam meg.
- Azt mindjárt gondoltam.
Mintha olyan nehéz lenne, az a pár bőrönd! Simán el lehet bírni! És ha már elkezdte fejezze be!
Ebben a hitben az ablakhoz sétáltam és kibámultam rajta.
Max még mindig az abroncshintán himbálózott, Justin pedig őt nézte, de a keze a háta mögött volt, amibe pedig a… pálcája?! Varázsolni fog! Pedig tilos a nyaralás alatt varázslatot használnunk!
Kezdek büszke lenni rá. A tiltás ellenére varázsol. Ha szemétkedni akarnék, és bajba keverni őt, akkor most beárulnám apának, de kíváncsi voltam mit akar.
Max egy nagyot lendült, ő pedig egy aprót suhintott a pálcájával a háta mögött. mire a kötél elszakadt Max pedig lezuhant a hintáról.
Nem bírtam ki. Hatalmas nevetésben törtem ki, főleg mikor Max felnézett Justinra. aki feltartott kézzel magyarázta, hogy nem ő volt – a pálcát közben a nadrágja hátsó zsebébe rejtette – és mutogatta, hogy régi az a kötél és azért szakadt el.
Valami ilyesmi lenne a ház :D